Személyiségzavarok

A személyiségzavarok típusai és rövid jellemzésük

A személyiségzavarok területe is nagy kihívást jelenthet a szakemberek számára, a diagnosztikai rendszerek megújításában mindig ez a betegségcsoport jelenti a legnagyobb nehézséget. A személyiségzavar kifejezés nem nagyon ismert és az ún. „normál” viselkedés és a személyiségzavar közötti határ igen vékonynak tűnik. Általában a személyiségzavarok tünetei úgy foghatók fel, mint a személyiségjellemzők összefüggő mátrixa, ami időben és különböző helyzetekben állandónak mondható, és ellenálló a terápiákkal szemben. A legtöbb esetben a személyiségzavar első jelei csak visszatekintve tűnnek fel, holott már kora gyermek- és még inkább
serdülőkorban azonosíthatók. Már említettük, hogy a személyiségzavar, különösen a borderline típusú (a skizofrénia és a bipoláris zavar mellett) az érzelmi bizonytalanság miatt erősen negatív hatású a gyermek jólléte szempontjából, ezért fontos a zavar felismerése, az érintett gyermek támogatása.

Az Amerikai Pszichiátriai Társaság (APA) definíciója szerint a személyiségzavarok a viselkedés és a belső élmények tartós mintázatával járnak, amelyek jelentősen eltérnek a kulturális elvárásoktól, tartósan fennállók (pervazívak), rugalmatlanok és hosszú távú stabilitást mutatnak, nagymértékben rontják az életminőséget és klinikailag jelentős distresszt okoznak a személy és még inkább a környezete számára. Személyiségzavarban ezek a viselkedési mintázatok majdnem mindig összefüggést mutatnak az egyén személyes és társas kapcsolatainak megbomlásával, valamint az impulzuskontroll gyengeségével járhatnak.

A viselkedés ilyen mintázatainak megjelenése tipikusan a késő serdülőkorhoz és a felnőttkor kezdetéhez kapcsolódhat, ritkábban a gyermekkorhoz. Nem valószínű, hogy személyiségzavar diagnózis megfelelő lenne 16-17 éves kor előtt.

A személyiségzavar specifikus kategóriájának meghatározása nehéz, gyakran tartalmaz szubjektív elemeket, nehezíti, hogy a személyiségzavar tüneteit rendszerint valamilyen szorongásos vagy hangulati zavar, és függőségek tünetei fedik el. Az érzések, gondolkodás és viselkedés merev és állandó mintázatát a mélyben meghúzódó hiedelmek rendszere okozza, amely hiedelmekre, mint rögzült képzetekre vagy „maladaptív sémákra” szoktunk utalni. A személyiségzavarok súlyosságuk alapján okozhatnak kisebb nehézségeket az élet néhány területén vagy kiterjedhetnek az élet összes területére. Elterjedtségük a teljes populációban 4-15%, a pszichiátriai betegek populációjának 50%-a.

A DSM-5 tíz személyiségzavart sorol fel, három csoportban:

A csoport (különc vagy excentrikus zavarok)

• Paranoid személyiségzavar: irracionális gyanakvás és bizalmatlanság jellemzi mások iránt, hosszú ideig neheztel, féltékeny, sértődékeny, túlérzékeny;
• Szkizoid személyiségzavar: a szociális kapcsolatok iránti érdektelenség, sokszor embergyűlölet, befelé fordulás, érzelmi közönyösség, sivárság jellemzi;
• Szkizotip személyiségavar: különc, sokszor bizarr magatartás és homályos, sejtelmes, mágikus gondolkodás és beszéd, bizalmatlanság, vonatkoztatásos gondolatok jellemzik;

B csoport: (dramatikus, eltúlzott érzelmekkel jellemezhető zavarok)

• Borderline személyiségzavar: az egyik leggyakoribb személyiségzavar, kétségbeesett igyekezet az elhagyatás elkerülésére, „fekete-fehérben” való gondolkodás, szélsőséges énkép (esetenként disszociáció) és bizonytalan kapcsolatok, ürességélmény és unalom, heves indulatok, célok hiánya és kiszámíthatatlan viselkedés jellemzi;
• Antiszociális személyiségzavar: a törvények és mások jogainak semmibevétele
• Hisztrionikus személyiségzavar: állandó figyelemfelhívó viselkedés, beleértve a helyzetnek nem megfelelő szexuális csábítást, felfokozott vagy felszínes érzelmek jellemzik
• Narcisztikus személyiségzavar: a nagyszerűség átfogó érzése, aminek hátterében erős félelem a megszégyenüléstől áll, folyamatos igény a csodálatra, ennek hiányában dühösség, az empátia hiánya jellemzi, amelyek következtében kapcsolatai felszínesek, kihasználáson alapulnak; két jól elkülöníthető típusa a grandiózus (arrogáns, nagyképű, kizsákmányoló) és a sérülékeny (szerény, gátolt, sértődékeny).

C csoport (szorongásos zavarok)

• Elkerülő (averzív) személyiségzavar: szociális gátoltság, átható alkalmatlanság érzése, fokozott érzékenység a negatív véleményekre és a szociális interakciók kerülése, halogatása jellemzi;
• Dependens (függő) személyiségzavar: átható pszichés függés jellemzi más személyektől, nehézség a döntések, felelősségvállalás, önállóság, határok kijelölése területén, hibák felnagyítása, önmaga lebecsülése jellemzi;
• Kényszeres személyiségzavar: a szabályokhoz, etikai normákhoz való merev, rugalmatlan ragaszkodás és túlzott rendszeretet, fösvénység, tökéletességre törekvés és makacsság jellemzi, a feladatokat és a szabályoknak való megfelelést mindenek elé helyezi, a társas kapcsolatokat is ennek rendeli alá; Figyelem! Nem összetévesztendő a kényszerbetegséggel, ami a szorongásos zavarokhoz tartozik!

A személyiségzavarok hatása a gyermekre - különös tekintettel a borderline és a nárcisztikus személyiségzavarban szenvedő szülőkre

A személyiségzavar hatásai a gyermekre nagymértékben függenek annak típusától (lásd a fentebb írtakat). A gyermekre vonatkozó kockázat ezért kora gyermekkortól attól függ, hogy milyen fajtájú személyiségzavarról van szó. A kurzus terjedelme nem teszi lehetővé, hogy mind a 10 személyiségzavar hatását részletesen bemutassuk. Kiválasztottuk hát a két leginkább veszélyeztetőt, amelyek patológiás vagy szubklinikai (nem diganosztizálható, de egyértelműen káros) formában gyakran vannak jelen a szülők körében.

A leggyakoribb és leginkább veszélyeztető borderline személyiségzavar esetében a gyermek gyakran találkozik váltogatott partnerekkel, változó munka- és lakóhellyel, robbanó, nem várt érzelmi reakciókkal, a toleranciától a büntetésig vagy bántalmazásig. A gyerek felé irányuló kötődés és érzelmek nagyon változékonyak lehetnek. Néha a szülők elfelejtkeznek a gyermek igazi életkoráról, ráöntik az összes felnőtt problémájukat, barátot, partnert csinálnak belőle – különösen igaz ez a borderline anyák és lányaik viszonyára (a zavar a nők körében némileg gyakoribb). A kábítószerfüggés vagy a törvénnyel való összeütközés a személyiségzavarok tüneteinek részét alkotják, erősen jellemző ez a borderline személyiségzavarra. A szerhasználat veszélyeire önálló leckében térünk ki részletesen, a borderline személyiségzavar vonatkozásában azt emeljük ki, hogy az egyébként is kiszámíthatatlan közegben a szerhasználat által a szilárd kötődés, biztonság érzése, a törődő szülői magatartás még inkább veszélybe kerül. A gyermekek gyakran érzik úgy, hogy bizonytalan és ellenséges világban élnek, ahol a szükségleteikről nem gondoskodnak megfelelően, ahol ők nem fontosak, nem számítanak.

A borderline személyiségzavarral rendelkező szülő indulatait gyakran a gyermeken vezeti le, szavakkal vagy fizikailag bántalmazva azt. A rendszeres gyermekkori bántalmazás (az elhanyagolással és kötődési bizonytalansággal együtt) ez által válik a személyiségzavar transzgenerációs továbbadása egyik elemének, amely a genetikai örökölhetőséggel együttműködve erősen megalapozza a következő generáció lelki sérülékenységét, az esetek nagy részében magát a megbetegedést is. Még azok, akiknek vannak támogató erőforrások az életükben (ld. a rezilienciáról szóló leckét), azok a gyermekek is nagyon sok kihívással kell megbírkózzanak a borderline szülővel együtt élve. Életükben már nagyon korán kénytelenek felelősséget vállalni szükségleteikért, önállóvá kell válniuk, olyan mértékben, ami nem felel meg fiatal koruknak, képességeiknek, lelki erőforrásaiknak. Mégis kötődésük a szülőhöz nagyon erős lehet, mert előfordulhat, hogy sokáig a szülő az egyetlen elérhető személy, még ha nagyon bizonytalan is. A személyiségzavarral küzdő szülő azonban nem képes megfelelő modellt nyújtani gyermekének a társas világban, így a gyermek társas kompetenciái nem fejlődnek egészségesen. A személyiségzavarral küzdő szülő gyakran kerül a társadalom peremére, és rántja magával gyermekét is, amennyiben nincs olyan felelős felnőtt személy, aki a gyermek ellátásáról, neveléséről tud helyette gondoskodni.

A szülő nárcisztikus személyiségzavara szintén nagyon megterhelő a gyermek egészséges lelki fejlődése szempontjából. Amíg a borderline szülő elsősorban a biztonságérzetet és nyugalmat veszi el a gyermektől, addig a nárcisztikus az önbecsülés, önértékelés egészséges alakulását veszélyezteti. A nárcisztikus szülő gyermekét csak akkor és annyira értékeli, amennyiben az megfelel az ő magas szintű és sokszor kiszámíthatatlan elvárásainak – de még ekkor sem érhet fel soha őhozzá. Az ilyen közegben nevelkedő gyermek folyamatosan mások kegyeit keresi, nem ismeri fel és el a saját vágyait, szükségleteit, alárendeli magát a másiknak – gyakran alakít ki függő kapcsolatot azokkal, akikhez kötődik. Az ilyen gyermek megtanulja szükségleteit elnyomni, így képességeit és személyes fontosságát alulértékeli, ami gyakran vezet gyermek- és serdülőkori depresszióhoz, szorongásos zavarokhoz, vagy később felnőve mindezek kompenzálásaként felnőttkori nárcisztikus személyiségzavarhoz.

Felhasznált irodalmak:

Abela, J. R. Z., Skitch, S. A., Auerbach, R. P., & Adams, P. (2005). The impact of parental borderline personality disorder on vulnerability to depression in children of affectively ill parents. Journal of Personality Disorders, 19(1), 68–83. doi: 10.1521/pedi.19.1.68.62177.

American Psychiatric Association. (2013). Diagnostic and statistical manual of mental disorders (DSM-5®). American Psychiatric Pub.

F. Lassú, Zs. (2021). A leggyakoribb mentális betegségek jellemzői és hatásuk a gyermekekre. In: F. Lassú, Zs., Frankó, A., Kaposiné, Cz. A. és Kormos, P.  (szerk.): Gyermekek mentálisan sérülékeny családokban. Kézikönyv segítő szakemberek számára. Magyar Máltai Szeretetszolgálat, Budapest, 33-66.

Kuritárné Szabó Ildikó (2012). Személyiségzavarok osztályozása a DSM-5-ben. Psychiatria Hungarica, 27(5), 323–334.

Shedler, J., Beck, A., Fonagy, P., Gabbard, G. O., Gunderson, J., Kernberg, O., ... & Westen, D. (2010). Personality disorders in DSM-5. American Journal of Psychiatry, 167(9), 1026-1028.

Rappoport, A. (2005). Co-narcissism: How we accommodate to narcissistic parents. The Therapist, 1, 1-8.

Young, J. F, Klosko, J.S., Weishaar, M.E. (2010). Sématerápia. VIKOTE, Budapest.