A serdülőkor az egyik (ha nem a) legkritikusabb fejlődési szakasz az egyén életében. A gyermekkorból a felnőttkorba való bio-pszicho-szociális átmenet a mai modern és posztmodern társadalmakban olyan nagymértékben elhúzódik, hogy nem csak önálló életszakaszként kell kezelnünk, hanem ezen belül még alszakaszokra is bontható. A szakasz biológiai kezdőpontja a 11-12 éves korban bekövetkező nemi érés egy sor fiziológiai változással együtt indukálja azokat a pszichológiai és szociológiai folyamatokat, melyek a szakasz jellemzői. A nemi éréssel összefüggő hormonális változások, a test megváltozásának élménye sokszor nem problémamentes folyamat. A serdülő átalakuló teste, a változó mértékben nyúló végtagokkal, ami egy ideig ügyetlenné teszi őt, a pattanásokkal, a másodlagos nemi jelleg nemenként eltérő sebességgel és formában zajló kialakulásával, a szaporítószervek működésének beindulásával együtt szorongások gazdag forrása lehet.


A testi működések egészségessége a rugalmasság fontos tényezője. A serdülőkori biológiai változások optimális lezajlása, az erőteljes testi növekedés egészséges étkezést, megfelelő mértékű pihenést és fizikai terhelést kíván. Az egészséges életmódra nevelés és ennek gyakorlati megvalósulása az iskola közegében is történik. 

Az egészséges életmód a serdülőkorúaknál is az étkezéssel kezdődik. Különösen fontos erre odafigyelni az evészavaros szülők esetén, mivel az evészavarok családi hagyományozódása nagyon nagy arányú lehet, mind a genetikai öröklődés mind a szerepmodellek befolyásoló erején keresztül. Ez utóbbi a családon kívüli nevelés szempontjából megragadható pont, ahol a segítő szakemberek korrekciós hatása érvényesülhet. A támogatás  a probléma észlelésével kezdődik, ami nagyon gyakran késve történik, holott az evészavarok egy részének jól látható tünetei vannak. Nagy hangsúly van ezért a tudatosságon, amelyet a témáról való beszélgetések, nyílt kommunikáció alapozhat meg. A serdülőkkel foglalkozó segítőknek lehetőségük is van minderre, csak elég fontosnak kell tekintsék a témát. Szerencsére nincsenek egyedül, hiszen az egészségneveléssel, prevencióval foglalkozó szakemberek és szakmai honlapok állnak rendelkezésükre.


Az egészség azonban nem csak testi oldalról értelmezendő, épp olyan fontos a lélek egészsége, a megküzdés lélektani támogatása is. Pszichológiai oldalról a serdülőkori krízis egyik legfontosabb eleme az önálló identitás kialakítása, amelynek során a gyermekként készen kapott identitás elemekből, a megélt tapasztalatokból, élményekből, emlékekből és a jelenben zajló keresési folyamatból a serdülő újraalkotja önmagát. A korszak végére optimális esetben elindul egy maga által kijelölt úton a hivatás, az ideológia, és a magánélet különböző területein egyaránt. Erikson az egész életen át tartó fejlődés legfontosabb szakaszának tartotta az ifjúkort, melynek identitáskrízisét, az ő elméletét követve, sokan az egészséges fejlődés normájának is tartják. Annyi bizonyos, hogy a „Ki vagyok én?” kérdésre való válaszkeresés ebben az életkorban kezdődik, és ennek fontos összetevője a családi minták és készen kapott identitáselemek megvizsgálása, adott esetben elvetése. 

Az iskola optimális esetben pozitív élményekkel gazdagítja az énképet, a fiatal sok és sokféle tapasztalatot szerezhet önmagára vonatkozóan, amely nagyban eltérhet az otthon szerzettektől. Elismerve a korai szülői visszajelzések fontosságát, hangsúlyozzuk a serdülőkor "újratervezési" jellegét, abban az értelemben, hogy a fejlődés ezt megelőző krízisei itt újra felmerülnek, így lehetőséget adva esetleges pozitívabb kimenetelek kialakulására. Különösen jelentős a családi panelek, minták, forgatókönyvek kritikus újraértékelése és önálló identitás, valamint erre alapuló autonóm életvitel kialakítása a mentálisan sérülékeny családokban nevelkedő fiatal számára. 

Az autonómia egyben az önsegítés képességét is jelenti, vagyis azt, hogy a fiatal meg tudja találni azokat az erőforrásokat, melyek optimális fejlődéséhez szükségesek. Ha az önsegítés sikerrel jár a fiatal énhatékonyságának érzése is növekedik, amely a kitartással együtt a lélektani rugalmasság újabb fontos összetevője. Természetesen ebben a folyamatban nagyon jó, ha vannak olyan felnőttek, akik támogatják, elérhetőek, ha szükség van rájuk, azonban azt is el kell fogadnunk, hogy a serdülő már nem elsősorban rájuk támaszkodik és bennük bízik, hanem kortársaiban.

A kortársaktól származó támogatás jelentősége az ifjúkor szakaszában sok szempontból tárgyalható. A társak segítik az identitás formálódását, tükröt tartva egymásnak. A társaktól származó elismerés növeli az önértékelést. A serdülőkorban átalakuló jellegű barátságok a közösen végzett tevékenységek mellett már nagymértékben alapulnak az intimitáson, önfeltárulkozáson, lojalitáson, kölcsönös támogatáson.  Az ifjúkori baráti kapcsolatok ezért nagyon fontosak, mert általuk lehetőség nyílik a korai kötődés negatív mintázatainak megváltoztatására, biztonságos kötődési kapcsolatok kialakítására, melyek a világ bátor felfedezésének
is alapjai. A kortárscsoporthoz való tartozás emellett az identitás társas eleme, így fontos része az önmeghatározásnak. A társas elfogadottság élménye a serdülőkor legkritikusabb témája, a kitaszítottság a legrosszabb dolog, ami a serdülővel történhet.

A valahová tartozás vágya olyan erős lehet, hogy a serdülő inkább csatlakozik egy marginális csoporthoz (bűnözői galerihez, bandához) minthogy ő maga marginális, csoporton kívüli legyen. Különösen veszélyeztetettek azok a serdülők, akik otthon nem érzik magukat biztonságban, szüleiktől nem kapnak elég támogatást, elfogadást, szeretetet. Az iskolai osztályban, vagy a szabadidős tereken való elfogadottság támogatása a segítő szakemberek feladata is, azonban ennek megvalósítása ebben az életkorban sokkal nagyobb körültekintést igényel, mint kisiskolás korban, tekintve, hogy a kezdeményezés akár visszafelé is elsülhet – a felnőttek „kedvence” a legtöbbször nem népszerű szerep.

A serdülőkor Piaget szerint a formális műveletek szakasza, melyben az ifjú képessé válik hipotéziseket alkotni, azokat szisztematikusan ellenőrizni, és a műveleteket fejben elvégezni, absztrakt formában, a konkrét tárgyak jelenléte nélkül. A gondolkodás fejlődésének egy fontos eleme a tervezés képességének megjelenése, amellyel párhozamosan az is megfigyelhető, hogy a fiatal sok időt tölt a jövőre vonatkozó fantáziák szövésével. A jövő azonban csak akkor ígéretes, ha a serdülő úgy érzi képes lesz a szembejövő kihívásokkal megbírkózni, sorsát kezébe venni és aktívan alakítani. Mindez a kontrollba vetett hit az optimizmus alapja, amely a rugalmasság újabb fontos összetevője.

A serdülőkori útkeresés, a felnőtti lét szerepeinek kipróbálása mindenképpen nehéz feladatok elé állítja a fiatalt, azonban akkor, ha ebben a folyamatban az egyén nem rendelkezik kellő optimizmussal, minden pillanatnyi nehézség és lehetséges kudarc végső vereségnek érződik. Az öngyilkossági kísérletek 14 éves korban drasztikusan megugró száma ezt a serdülőkori sérülékenységet jelzi, amely még nagyobb arányú, ha a gyermek mentálisan sérülékeny családban nevelkedik. A segítő szakemberek kitüntetett figyelemmel kell kezeljék ezeket a gyerekeket, együttműködve egymással.


Az optimizmus alapozása a korai kötődéssel kezdődik, azonban amint azt korábban hangsúlyoztuk, a kötődés a későbbi társas kapcsolatok pozitív hatásainak eredményeképpen fejlődhet, gyógyulhat, így kialakítva a reményt, az optimista világképet. Ebben a folyamatban serdülőkorban elsősorban a kortársak vesznek részt, azonban nem szabad elfelejtkeznünk a felnőttek támogató hatásáról sem. A serdülő elsősorban a családtól fordul el, de ez nem jelenti azt, hogy cserébe nem keres környezetében példaképül szolgáló felnőtteket. Azok a szakemberek, akik emberségükkel és tudásukkal egyaránt elnyerik a fiatalok elismerését, gyakran válnak rajongás tárgyává körükben, különösen a magatartási problémákat mutató, adott esetben sérülékeny családokból származó fiatalok körében. Logikus és reményt adó eredmény ez, ha arra gondolunk, hogy az ilyen fiatalok esetében különösen fontos, hogy egy mentálisan egészséges, elfogadó attitűdöt, követendő értékeket és magas szintű tudást közvetítő személy, mint példakép legyen jelen a serdülő életében, aki segíthet és mintát nyújthat a nehéz helyzetekkel való megküzdésben, aki a családi élet krízisei ellenére is reményt adhat a jövőre.

Felhasznált irodalmak:

Erikson, E.H. (2002). Gyermekkor és társadalom. Osiris Kiadó, Budapest.

F. Lassú, Zs. (2021). A reziliencia támogatása az életkori és családi sajátosságok tükrében. In F. Lassú, Zs., Frankó, A., Kaposiné, Cz. A. és Kormos, P.  (szerk.): Gyermekek mentálisan sérülékeny családokban. Kézikönyv segítő szakemberek számára. Magyar Máltai Szeretetszolgálat, Budapest, 213-257.

László Miklós (2010) Példakép kutatások 2000-2009. Alkalmazott Kommunikációtudományi Intézet. 2010. május. 2. szám. http://wp.akti.hu/wp-content/uploads/2010/09/kutatas02.pdf (letöltve 2011.07.22.)

Marcia, J. E. (1966). Development and validation of ego identity status. Journal of Personality and Social Psychology 3, pp. 551-558.

Piaget, J. – Inhelder, B. (1999). Gyermeklélektan, Budapest, Osiris.

 

Utolsó módosítás: 2024. január 9., kedd, 12:07