A gyermekek ebben az életkorban általában már ügyesen mozognak, beszédfejlődésük felgyorsult, gondolkodásukra a műveletek előtti szakasz sajátosságai jellemzőek: tagolatlanság, globális jelleg az észlelésben; az érzések és vágyak elsőbbsége, a valóság és fantázia keveredése a gondolkodásban; a jelenre koncentrált tudatosság, ami nem képes a jövővel és a cselekvések következményeivel előre számolni; és mindenek felett a gyermek önközpontúsága (egocentrizmusa), amely megnehezíti a másik személy nézőpontjának figyelembe vételét, az empatikus reagálást, az együttműködést és konfliktuskezelést a társakkal. Azonban éppen ez utóbbi készségek szükségesek a közösségbe illeszkedéshez, a barátságok kialakításához és fenntartásához, amely folyamatok már ebben az életkorban is fontosak és a későbbiekben alapjául szolgálnak az érettebb, elkötelezett és kölcsönösen intim társas kapcsolatok létrejöttének.

A 2-4 éves kor egyik legnagyobb kihívása ez – beilleszkedni a kortársak közé, akik éppen olyan ügyetlenek a társas készségek terén, akik szintén egocentrikusak, és emellett személyiségük, temperamentumuk akár teljesen eltérő is lehet, így mást szeretnek és másra vágynak, mint ők. A szocializáció nehéz feladat azoknak a gyermekeknek is, akiket szüleik egymással, a társadalommal és a gyermekkel harmonikusan együttműködve nevelnek a fentebb említett mérvadó nevelési stílusban. A szabályok sokszor érthetetlenek, és ha érti is őket a gyermek, vágyai és érzései sokszor az ellenkező irányba húzzák, mint amit a felnőttek képviselnek. Még nehezebb a helyzet, ha a gyermek egymásnak ellentmondó üzenetekkel találkozik, ha a szülők mást képviselnek tetteikkel, mint amit szavaikkal, vagy ha a családi szabályrendszer nem illeszkedik a társadalom többsége által támogatott morállal.

Az erkölcsi fejlődés alapjai a korai életkorban teremtődnek meg, a szabályok és a normák következetes rendszerében, a szülők és gondviselők közvetítése által. Bár a gyermek sokszor még nem érti, de cselekvéseiben utánozza a szülőt, aki minden mozdulatával példát mutat a társadalmi beilleszkedéshez – udvariasan köszön, átadja a helyét az idősebbnek, segít, nem szemetel, stb. Ugyan ez ebben az életkorban még csak motoros szabálykövetésnek tekinthető, de épp olyan mélyen épül be a gyermek cselekvési rendszerébe, mint az öltözködés vagy étkezés rutinja. Kutatási eredmények azonban arra is utalnak, hogy a morál alapvető elemei, a "jóság" megkülönböztetése a "gonoszságtól" már csecsemőkorban megalapozódik. Ebben a rövid videóban Paul Bloom csecsemőkkel végzett kísérlete látható.

  

  

Ebben a korban fejlődik ki a gyermek tudatelmélete is – az a tudás, hogy minden embernek önálló gondolatok, érzések, szándékok vannak a fejében, azaz amit ő tud, azt nem tudják mások és viszont. A tudatelmélet kialakulása fontos mérföldkő a gyermek társas fejlődésében, mivel ennek birtokában a gyermek jobban szükségét érzi a másikra való odafigyelésnek. Mindez párhuzamos a gyermek közösségbe kerülésével, a társas kapcsolatok kitágulásával, amely hat a tudatelmélet fejlődésére. Kutatások szerint a nagycsaládban, sok emberrel körülvéve fejlődő gyermekekben hamarabb alakul ki a tudatelmélet, mint az egyedüli gyermekekben, akik nukleáris családban, vagy a család sajátosságai miatt elszigetelve nőnek fel. Ugyanakkor a kutatások azt is feltárták, hogy a koragyermekkori biztonságos kötődés, a gondozó érzékeny reagálása a gyermek mentalizációs képességeit, a másikra vonatkozó tudás fejlődését is segíti. A 12 hónapos kori kötődés biztonsága megbízhatóan előrejelezte a tudatelmélet fejlettségét 3 és 5 éves korban, azaz a biztonságosan kötődő gyermekek korábban és sokkal ügyesebben oldották meg a másik személy gondolataira, szándékaira vonatkozó feladatokat, mint bizonytalanul kötődő társaik. Az érzékeny gondoskodás tehát minden életkorban kifizetődő befektetés a szülők és nevelők részéről. Emellett azonban az is fontos, hogy a gyermek sok és sokféle társas kapcsolatban vegyen részt, melyekben megtapasztalhatja a más személyek gondolatainak, érzéseinek és szándékainak sokféleségét, ez által fejlődhet a környező világ bejósolhatósága, a gyermek biztonságérzete.

A szülő mentális sérülékenysége sokszor nehezíti a gyermek társadalomba való beilleszkedését. Egyes állapotokban, pl. depresszió esetén, a szülő nem képes a gyermeknek elegendő mennyiségű és minőségű társas ingert biztosítani, így a gyermek számára az intézményes nevelés az egyetlen lehetőség, hogy kapcsolatokat teremtsen kortársaival és gyakorolja a beilleszkedéshez szükséges társas készségeket. Más esetben a gyermek nem a korának megfelelő társas élményekben részesül, az utcán éjszakázik, a szülő barátaival tölti minden idejét, vagy ide-oda csapódik az őrá felügyelő felnőttek között. Egyik esetben sem tud megfelelően kapcsolódni a kortársakhoz, és a mintául szolgáló felnőttek sem nyújtanak mindig megfelelő példát a társadalmi beilleszkedés folyamataihoz. A segítő szakember szerepe világos ezekben a helyzetekben – példát mutatni minden cselekvéssel, legyen az verbális vagy nem verbális kommunikációs eszköz, szó, mosoly, feddő tekintet, vagy segítő kéz.


A segítő a szülővel együttműködve kell támogassa a gyermek szocializációs folyamatát, azonban ez nem mindig könnyű, hiszen a családok értékrendje és követett viselkedésformái nagyon különbözőek lehetnek, sok esetben ellentétesek a nevelőével. Ezekben a helyzetekben is törekedni kell azonban az előítéletektől mentes, elfogadást és támogatást tükröző kommunikációra a szülők és gyermekek felé egyaránt. Csak az empátia és elfogadás légkörében jöhet létre a szülőkben az a bizalom, amely szükséges bármilyen változtatási javaslat vagy támogatás elfogadásához, enélkül a segítő bármilyen ötletét, neveléssel kapcsolatos javaslatát kioktatásnak, lekezelésnek érzik a szülők. Fogadjuk el, hogy bármilyen mentális állapotban vannak is, ők az adott gyermek szülei, akik neki a legjobbat akarják és őt a legjobban szeretik, még ha jelenlegi állapotuk gátolja is ennek megfelelő kifejezését, megélését.

Felhasznált irodalmak:

F. Lassú, Zs. (2021). A reziliencia támogatása az életkori és családi sajátosságok tükrében. In F. Lassú, Zs., Frankó, A., Kaposiné, Cz. A. és Kormos, P.  (szerk.): Gyermekek mentálisan sérülékeny családokban. Kézikönyv segítő szakemberek számára. Magyar Máltai Szeretetszolgálat, Budapest, 213-257.

Fonagy, P. & Target, M. (1997). Attachment and reflective function: Their role in self-organization. Development and Psychopathology, 9 (1997), 679–700.

Perner, J., Ruffman, T. & Leekam, S. R. (1994). Theory of mind is contagious: You catch it from your sibs. Child Development, 65, 1228–1238.

Piaget, J. – Inhelder, B. (1999). Gyermeklélektan, Budapest, Osiris.

Weinfeld, N.S., Sroufe, L.A., Egeland, B., Carlson, E. (2008) Individual differences in infant-caregiver attachment. In Cassidy, J., Shaver, P. R. (Eds.) Handbook of attachment. The Guilford Press, New York, NY. 78-101 pp.

Utolsó módosítás: 2023. október 30., hétfő, 17:13